A Történet
A zenekar ötlete 2015 nyarán jött. Eredetileg egy akusztikus duó lett volna, amelyet Atti álmodott meg, majd gyorsan meginvitálta korábbi zenész társát is, akivel az Anagramma zenekarban zenélt. Ő volt Gyurika.
Az első próba után már kisült, hogy jó lenne egy dobos is, ezért némi gondolkodás után, hogy hol is keressék a megfelelő személyt, eljutottak Fecóhoz, akinek akkor épp nem volt zenekara. Szerencsére igent mondott, elkészítette saját cajon-ját és 2015. október 17-én debütálhatott a trió a párkányi Underworld V2 pubban.
Egy jó ideig akusztikus formációként tevékenykedett a zenekar, időnként billentyűssel is kiegészülve aki nem más volt, mint Balázs Patrik. Aztán jött az ötlet, hogy jó lenne egy basszeros is. 2018 év végén hamar meg is lett az illető Szimon Ferenc személyében, majd az akusztikus zenélést felváltotta az igazi kemény rock hangzás, a zenekar logójában pedig az akusztikus gitár „fecskefarkat növesztett”.
2019 nyarán basszusgitáros kollégánk saját álmait követve kilépett a zenekarból, így a négyes formáció ismét trióvá zsugorodott. Gyurika átvette a basszusgitáros szerepét, Atti pedig egyedül igyekszik helyt állni, mint énekes-gitáros frontember.
Így hármasban folytatódik a rock and roll, íródnak, formálódnak a saját nóták és bízunk abban, hogy valahol, valamikor találkozunk veled!
Atti, Gyurika és Fecó.